2017. február 19., vasárnap

Trini. Inhale.


Valaki otthonról feltette nekem a kérdést: "tényleg jó nekem itt?" Nagyszerű kérdés!
Furcsa volt olvasnom a kommenteket, arról, hogy "mennyire a helyemen vagyok". Na, akkor most elárulom, ez az amiből én mit sem érztem akkor épp. Persze, természetesen örül az ember annak, hogy itt lehet és nagy kerek szemmel csodálkozik rá mindenre, például imádom, hogy itt nem madáretetők vannak a fákon, hanem mókusetetők, itatók. :)
De ez az ország folyamatosan próbára tesz, amióta csak itt vagyok, így élvezetről sokáig szó sem volt.
Először is új szállást kellett találnom már az elején, mert amit foglaltam még otthonról elég kellemetlennek bizonyult. Aztán a repterén pénzváltásnál kaptam egy ideiglenes bankkártyát (mert készpénzt csak 3000 rúpiáig adhatnak ki), ami nem működik és a bank semmit nem csinál, a pénzem meg, ha ugyan nem is túl sok, de rajta van. Ezt csak majd hazafelé, a reptéren tudom rendezni. Érkeznek a kihívások a kemény gyakorlás miatt, szembesülés azzal, hogy egyáltalán nem olyan tökéletes a rendszere az iskolának, mint ahogy kívülről gondolná az ember. Fizikai szenvedések formájában is túl vagyok egy gyomor mérgezésen már. (Megjegyzem én voltam a béna, mert ugyan vega étteremben ettem, de már első ránézésre sem tetszett. Hiba volt bemenni.) A meleget nagyon rosszul tűröm víz nélkül, már pedig az itt nincs. Állandóan szédülök. Már magában eszem a jaggery-t. Ez egy teljesen nyers, szilárd, a gyártás során első körben keletkező nád/pálmacukor, tehát emiatt egészen magas a melasz tartalma, így tele van vitaminokkal, ásványi anyagokkal, főleg vassal. Tömbökben kapható. De sajnos ez sem segít...
Úgy érzem élve elégek, kiszáradok. Hiányoznak az elemek. Itt "csak" a nap, a tűz és a szél, a levegő mutatja meg magát. Legalább is ebben az évszakban.
És őszintén...? Ha a felületes elmém válaszol hirtelen: utálok itt lenni.
Aztán ha jobban belegondolok, elkezd lassan letisztulni valami, elkezd értelme lenni a feladatoknak, teszteknek. Elkezdesz megerősödni, úgy hogy közben egészen nyugodttá válsz.
Teljesen lényegtelenné válnak és eltörpülnek az otthoni apró problémák, hiszen itt 5x annyi van belőle és muszáj megoldanod vagy megszoknod a helyzetet. Például otthon pánikolnak a szmog miatt. Itt akkora a szmog és a szálló por, hogy nem látod rendesen a naplementét, mert ahogy belérkezik ebbe a porfelhőbe teljesen elhomályosul. Amióta itt vagyok egyszer sem égett le az amúgy nagyon is fehér bőröm, mert legalább nagyszerűen megszűri a napsugarakat is. Forgalmas út melletti helyre esélytelen beülni, mert megfulladsz a robogók szagától.
Viszont erről jut eszembe! A szagok. Azt hittem nehezen fogom viselni, de egészen meglepően semmi ilyen problémám nincs, sőt kimondottan élvezem, hogy mivel minden sarkon imádnak egy-egy Istent, így állandósul a szantál illata. Illetve itt ha egy indiai család elkezd főzni, akkor nem a mangalica zsíron sercegő hagymaszag fog kiáradni a konyhából, hanem a gheen pirított csodálatos illatú fűszerek aromája. De azért hozzáteszem ez most a száraz évszak, nyilván ha ezt a sok mocskot megáztatja az eső, akkor mindjárt más lesz a város szagának milyensége is.
Aztán szembesülnöd kell azzal, hogy itt az esetek többségében át akarnak majd verni. Egyik nap 6 banán 30 rúpia, következő nap 2 banán kerül ugyanannyiba, ugyanott. Visszajárót is mindig meg kell számolni persze. Mondjuk legalább éberen tartanak. Bár van olyan bolt is, organic üzletek, ahol ha nem tudnak pontosan visszaadni, akkor kapsz egy kis kocka csokit. Aminek különösen örülök, mivel itt nagy bánatomra nem igazán lehet étcsokoládét kapni. Aztán a 3. héten találkoztam először egy olyan kókuszdió árussal, aki nem hogy nem akart átverni, de csak annyit vett ki a kezemből, amennyiért ő adja és másnap mikor én számoltam el, szintén kijavított és visszaadott helyesen. De azért nem ez az átlag.
És még ezer ilyen dolog van természetesen. Tehát amikor hosszabb időt eltöltesz itt, elkezdesz nagyon is hálás lenni a sorsodért. Hogy hova születtél. Milyen nyugalomba. Hogy mennyi mindened van. Mellette még utazhatsz is és közvetlenül láthatod, hogy a világ másik felén nem minden magától értetődő.
Magyarokkal találkozni, hosszabban elbeszélgetni pedig páratlan kincs. Tegnap potyogó könnyekkel sétáltam haza, mert annyira megható és felemelő volt egy egészen egyszerű kávézás is itt Mysore-ban. Egy olyan helyen, ahol Te vagy a kisebbség. Te vagy a furcsa bőrű.
Tehát most már a kérdésre  i g e n  a válasz. Jó nekem itt, mert megtanít élesebben, tisztán látni helyzeteket, benne embereket és egyben magamat is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése