"Nekem nagyon felszabadító felvállalni, ha nem tudok valamit." - Orr Máté interjú

Orr Máté olyan festőművész, akinek képei annyira egyediek és meghökkentőek, hogy ha valaki már egyszer is megismerkedett a csak rá jellemző, sajátos ábrázolásmóddal, az többet biztos nem felejti el, és azonnal felismeri majd a műveit. Kiállításai mellett népszerű Instagram oldalán is bepillantást enged munkafolyamataiba, és hétköznapjaiba egyaránt. Ezúttal Király utcai műtermében beszélgettünk képeinek megszületéséről, a jógához való viszonyáról, veganizmusról, és a társadalmi előítéletekről. Nagyinterjú.

Amikor megbeszéltük ezt a találkozót, akkor nagyon határozottan leszögezted, hogy 9-17.00-ig dolgozol. Ami azért érdekes, mert pont ez az, amit az emberek többsége általában el szeretne kerülni. Felmerül a kérdés, hogy miért ragaszkodsz ehhez a szigorú időbeosztáshoz?

Jogos! 2011-ben diplomáztam, de már 2010 óta szerencsére folyamatosan csak a festéssel foglalkozom. Korábban sokkal inkább összecsúszott a szabadidő a munkával és ez sok stresszt okozott. Ha dolgoztam, úgy éreztem sose szórakozom, ha szórakoztam, úgy éreztem nem dolgozom eleget. Ennek a felismerése évekig tartott, mert nem feltétlenül munkaként tekintek a festészetre, ráadásul a festés helyszíne általában az otthonunk. És a megoldás az elkülönített idő lett. Amíg a munka belefolyt az estébe és a hétvégébe – ellentétben a barátaim és üzletfeleim többségének normális napirendjével – mindig megfúrtam a saját szociális életemet.  Ezért fontos, hogy betartsam a munkaidőt, hogy ne kelljen nemet mondanom egy színházra vagy találkozásra.

A reggeli rutinba pedig, ha jól gondolom, akkor már szervesen bele tartozik a jóga gyakorlása is…

Így van! Ashtanga jógát gyakorolok, mert ez tetszett a legjobban azok közül, amiket próbáltam. Jelenleg a Napüdvözletek után végigcsinálom az álló sorozatot, és a levezető gyakorlatokat, illetve a relaxációt. Ez nagyon jól átmozgatja minden irányba a teljes testet és természetesen lelkileg is felkészít a napra. Jóga után egy rövid meditáció következik. Bár a meditáció is hasonló szó, mint a művészet, nagyon sokféle lehet, és mindenki mást ért alatta. Illetve nem is mérhető az, hogy aki ül csukott szemmel, vajon meditál-e vagy sem. Én azért a saját gyakorlásom annak hívom.

Milyen technikát alkalmazol?

Valamilyen statikus pózban ülök vagy fekszem, és figyelem, amit az érzékszerveimmel érzékelek a világból. A bejövő infókhoz próbálok minél kevésbé jelentést társítani, inkább törekszem elfogadni, ami van és létezni, mint egy kisbaba. Ami nagyon nehéz, mert folyamatosan jönnek az emlékek és az ötletek, amik eltérítik a figyelmet. Vitatható, hogy mi a valóság, de szerintem egy jó megfejtés, hogy amit az érzékszerveiddel érzékelsz. A tapasztalatainkat érdemes komolyan venni. A megfigyelést nagyon szeretem gyakorolni reggelente. Különösen, ha stresszesebb időszakom van, bár akkor sokkal nehezebb elérni és fenntartani ezt az állapotot.  És ezzel mérni is tudom, hogy mennyire vagyok tudat alatt feszült. Ha sikerül, akkor a nap többi részében ezt használom baseline-ként arra, hogy lássam mennyire figyelek oda a dolgokra. Utálom, ha lemaradok a valóságról! Pattabhi Jois azt mondta: 99% gyakorlat, 1% elmélet. Ez szerintem is így van.

Hogyan ismerkedtél meg a jógával egyébként?

Először a Művészetek Völgyében próbáltam ki kb. 10 éve. Minden nap jártam a reggeli jógára, de ami a Művészetek Völgyében történt, az ott is maradt. Aztán 2015-ben a Feldmár Nyári Egyetemen tartottam egy művészeti workshopot, és ott is volt reggeli jóga. Az nagy élmény volt, minden mozdulatnál szinte éreztem, hogy mi lesz a következő.  Magától értetődőnek tűnt. Azt gondoltam, hogy te meg hol voltál egész életemben? Gyerekként aktív voltam és sokat bunyóztunk a testvéreimmel, szerintem emiatt mindig is volt igényem, hogy mozogjak. Az egyetem után viszont ez szinte teljesen kimaradt az életemből. Próbálkoztam sportokkal, de a futást és az úszást nagyon untam. A jóga viszont teljesen leköti a figyelmemet azzal, ahogy összehangolja a mozgást a légzéssel. Teljesen más fajta koncentrációt igényel. Nekem ez emelte ki az összes többi mozgásforma közül, amit addig próbáltam.

Még ide tartozik, hogy 2014-ben volt egy megfázással induló fertőzésem, ami miatt begyulladt minden lehetséges dolog a fejemben és 2 hétre teljesen megsüketültem. Az orvosok semmi fizikai magyarázatot nem találtak csak, hogy stresszes vagyok. Változtatni akartam, hogy ez ne forduljon elő még egyszer. Sok új dolgot kipróbáltam és egy időre Horvátországba költöztem. Ott nem „kellett” csinálni semmit, bár viszonylag tele nyomtam a napokat olyan dolgokkal, amiket évek óta halogattam és ott kezdtem el rendesen jógázni is. Napi másfél órával kezdtem, és azóta abba se hagytam!

Kitartóan, önállóan gyakorolsz minden nap azóta is?

Igyekszem olyan dolgokkal foglalkozni, amikkel igazán akarok. A jógát se azért csinálom, mert jót tesz, vagy mert „kell” sportolni, csak élvezem a folyamatot. Körülbelül 4 éve jógázom, valaki biztos azt mondaná, hogy lehetett volna többet is előrehaladni, de lassan, fokozatosan tologatom a határokat. Először csak a Napüdvözleteket tanultam meg és gyakoroltam néhány hónapig, aztán hozzávettem az álló gyakorlatokat, és így tovább.

Próbáltad a kundalini jógát is…

Igen, nagyon tetszett, mert szeretem az olyan gyakorlatokat, amik kizökkentenek a megszokásból. Michael Pollan How To Change Your Mind című könyvében ír arról, hogy az agyunk, a környezeti infókból folyamatosan próbálja megtippelni, hogy mi fog történni. Ez nagyon hasznos a túléléshez, mert gyorsan, gondolkodás nélkül tudunk reagálni, ha a bokrok között meglátunk egy oroszlánt. A gond az, ha akkor is csak automatikusan tudunk reagálni, amikor nincs vészhelyzet. Azt a példát hozza, hogy ha egy szánkóval állsz egy friss hóval beterített hegyoldalon, bármerre lecsúszhatsz. Amikor másodszorra csúszol, a szánkód már azt a nyomot fogja követni, amit elsőre hagytál és nehezebb lesz irányt változtatni. Amikor századszor csúszol, akkor pedig annyira mély lesz a szánkó nyom, hogy nem is fogsz tudni máshol lesiklani. Ilyen a megszokás. Ez úgy kapcsolódik a jógához, főleg a kundalini jógához, hogy ott a gyakorlatokat akkor is folytatom, amikor magamtól már rég abbahagytam volna. Mert kellemetlen. De rákényszerítem magam, hogy tovább emelgessem a karom és megnézzem milyen, ha kétszázszor behajlítom és kinyújtom a lábam. Ez nagyon jó arra, hogy észrevegyük, amikor a megszokást akarja választani az agyunk, de nem hallgatunk rá, azért hogy kapcsolatban maradjunk a valósággal. Ahogy a meditációban, amikor nem megyünk bele a beúszó gondolatainkba. Szerintem a pszichedelikumokban is azt szeretik az emberek, hogy kikapcsolják ezt a kalkuláló funkciót és friss hóval terítik be a hegyoldalt.

Nagyon sok kutatásban megállapították már, hogy a művészeti tevékenység mennyire jótékonyan hat ránk. Ha például az agyi tevékenységet műszerekkel mérik rajzolás, színezés, festés közben, akkor mindig nagyon pozitív, kimutatható eredményekre jutnak. Meg tudod fogalmazni, hogy nálad mi megy végbe festés, illetve a jóga gyakorlása közben? Lehet-e, tudsz-e párhuzamot húzni a kettő között?

Nagyon is lehet. Mielőtt egy vásznon elkezdek dolgozni vázlatokon és terveken nagyon pontosan eldöntöm, hogy mi, hol, mekkora és milyen alakú lesz. Általában az első firkált vázlatnál már tudom, hogy mit akarok érezni, amikor majd a kész képre nézek, de ezen még pontatlanul tudom kifejezni. A vázlatok arra jók, hogy megnézzem, hogy mit gondoltam jól és mit nem, min kell még változtatni. Egy nagy része tehát a munkámnak az, hogy igyekszem mindenféle elfogultság nélkül figyelni, amit csináltam. Stephen King szerint az igazán jó írók nem feltétlenül tehetségesebbek, vagy jobbak az első vázlatnál, mint mások, csak több időt töltenek azzal, hogy megtalálják, ami nem működik. Ez szerintem hasonló a jóga rendszeréhez, csak ott egy kép helyett a mozdulataimra és a testemre figyelek. De mind a kettőnél pontosan meg kell figyelni, hogy mit akarok és a valóság ehhez képest milyen. Ezek persze teljesen alapvető dolgok, és nem hangzik nagyon eget rengetőnek, de nehéz pozitív vagy negatív előítélet nélkül megítélni a saját teljesítményünket az élet bármelyik területén. Ugyanakkor, ha valaki igyekszik ezt így csinálni, szerintem élvezetesebbek lehetnek a napjai. Számomra a jóga és a festés is nagyon jó terep arra, hogy ezt gyakorolhassam. Hiszen ha elrontom, visszamehetek, és próbálkozhatok újra.

Díszmenet

És mennyire igényled azt, hogy kimenj innen a csendes lakásból, abba a lenti nyüzsgésbe, hiszen ugye a Király utcában vagyunk, ahol még most hétköznap délután is óriási a hangzavar.

Amikor Nagymaroson laktam, nagyon élveztem a Duna-parton töltött délutánokat, de szeretem a belvárost és azt, hogy bármikor lemehetek egy kávézóba vagy egy kocsmába. De az biztos, hogy könnyen el tud harapózni a hangulat a Király utcában. Jó, hogy van, a Gozsdu Udvar, de ha el tudom kerülni, hogy az ott koncentrálódott 2 millió emberen vágjak át, akkor elkerülöm.  Persze lehet, hogy csak középkorúnak születtem, de sose értettem az olyan helyeket, ahol asztalok vannak székekkel és nem táncparkett, de mégse halljuk egymást a zenétől.

A férfiak részéről a legnagyobb kifogás az szokott lenni, hogy azért nem mernek eljönni jógaórára, mert kellemetlennek érzik, hogy többségben olyan nőkkel vannak körülvéve, akik tőlük sokkal ügyesebbek. Ha ajánlanod kellene a jógát olyan férfiaknak, akik azt gondolják, hogy ez valami miatt ciki, akkor mit mondanál?

Nem ismerek ilyen férfit, de azt mondanám nekik, hogy ezt hagyják abba! Az ilyen gondolatoknál mindig az egó vagy a sznobizmus banánhéján csúszunk el. Nekem nagyon felszabadító felvállalni, ha nem tudok valamit, mert tőlem ne várja el senki, hogy mindent tudjak. Ez nem egy titkolni való gyengeség. Ha már tökéletesen „készen lennénk”, akkor be is rakhatnának minket egy múzeumba. A tanulás azzal kezdődik, hogy el kell ismerni, hogy vannak emberek, akik nálam jobban tudnak valamit. És nyilván nem azért, mert ők így születtek és én ciki vagyok a hiányosságommal. A tanulás mindig plusz, nem akkor jövünk ki nullára, ha megtanultunk valamit, amit páran már tudtak.

Az meg egy borzasztó dolog, ha valaki azért nem mer tanulni a másiktól, mert az egy nő. Amivel nem az a probléma, hogy bántjuk egymást, hanem az, hogy ez egy hülyeség. Nincs tudományos alapja annak, hogy egy férfi jobb tanár, mint egy nő. Ez csak egy félreértés, ami a patriarchális hagyományaink miatt érezhetünk így. Nem kell mindent elhinni, úgyis mindenki mást mond, hanem meg kell nézni, hogy valóban igaz-e az állítás? A kultúra része például, hogy a nők rosszabbul vezetnek. Ami egy ”ártatlan” viccként terjed és még nők is mondják. Nem gondolkozunk el rajta, hogy igaz-e vagy bántó-e, mert ugye nem komoly, csak viccelünk. Szerintem ez tök ijesztő.

Egy régebbi interjúdban említetted, hogy ha nem a festészettel foglalkoznál, akkor hipnotizőr vagy delfintréner lennél. Ez még áll?

(Nevet.) Nem, ez már nem. És természetesen vicc volt. Ezeket túl domináns pozícióknak érzem. Nem vágyom arra, hogy másokat irányítsak. A hipnotizőr akkor már jobb, mert ott kifejezetten kérnek, nem az akaratuk ellenére hipnotizálod az embereket. Egy időben gondolkodtam, hogy lennék állatkerti gondozó, viszont most már nem vagyok biztos benne, hogy fenn kell-e tartani egyáltalán az állatkerteket. Természetesen, önző módon nagyon jó dolog, hogy meg tudjuk nézni ezeket az állatokat teljes valójukban, de mennyi fölösleges szenvedést okozunk ezzel? Amikor olyan sorozatok születnek David Attenborough vezetésével, mint például a Mi bolygónk, akkor inkább választom a Netflix előfizetést, mert az még olcsóbb is, mint állatkertbe menni.

Jól gondolom, hogy vegetáriánus vagy, ugye?

Igen, sőt most már egy éve vegán. 2012 óta kerültem a húst, aminek ha közvetve is, de a festészet volt az oka. Élőlények realisztikus ábrázolásához pontosan ismerni kell az anatómiájukat. Sokáig tanultam ember és állat anatómiát és ezek sokszor rendkívül hasonlóak. Ezzel párhuzamosan visszatérő kannibalisztikus rémálmaim lettek. Körülbelül fél év volt, mire rájöttem, hogy ez a hasonlóság az emberek és az állatok között egy komoly érzelmi problémát okozott bennem, és amikor abbahagytam a húsevést, elmúltak a rémálmok. A vegánság pedig egy teljesen önző okból indult, megtaláltam a Sweet Potato Soul youtube csatornát, és annyira tetszettek ezek az ételek, hogy már nem is akartam mást enni. Csak ajánlani tudom, a teljesen európai ízekhez szokottaknak sem lesz túl idegen. Érdemes megjegyezni, hogy ha valaki csak Coca-colat és Oreot fogyaszt, azt is vegánnak hívjuk. Amit én követni próbálok az a teljes értékű, növényi alapú étrend. (Whole food, plant based.)

És hogyan kezeled, amikor ez szóba kerül egy olyan társaságban, ahol a többiek hagyományosan étkeznek?

Sose próbált lebeszélni erről senki. Vannak tények ezzel kapcsolatban, amikről lehet beszélni anélkül, hogy bármit le akarnánk nyomni egymás torkán. A tudományos álláspont is az, hogy a vegán étkezés minden életkorban, és egészségi állapotban lévő emberen segít. Ez kicsit olyan, mint a dohányzás volt az 50-es években, mert az állati eredetű ételek annyira részei a hétköznapi életünknek, hogy kb. illetlenség azt mondani, hogy károsak. Szeretem elmondani, hogy a Physicains Committee For Responsible Medicine beperelte az amerikai államot, amiért azt állította, hogy a hús a mindennapi egészséges étrend része, és megnyerték a pert.

A vegánsággal kapcsolatos hozzáállás hosszú távon biztosan változni fog. Van egy brit komédia, Carnage: Swallowing the Past, ami 60 év múlva játszódik, és ott a húsevést úgy mutatják be a fiataloknak, mint egy régmúlt, barbár szokást.

Visszakanyarodva a festészethez, van egy képed, amin egy buddhista elefánt látható. Mesélnél erről egy kicsit, hogy hogyan készült?

Igen, ráadásul egy Észak-Olasz kastéllyal a háttérben. Az Elephant&Castle egy londoni városrész neve, amivel a londoni metrón találkoztam. Ez úgy hangzott, mint egy mese és nagyon tetszett, hogy ez egy valóságos hely. Egy olyan képet akartam, ahol egy elefánt és egy kastély van a vásznon, az, hogy ez egy buddhista elefánt, munka közben alakult így. Amikor egy motívumon dolgozom, sok verziót kipróbálok, mire megtalálom azt, ami működik vizuálisan is és tartalmilag is. A festmény készítése közben az nekem is egy felfedezés, hogy miért volt érdekes számomra az az első ötlet.

Elephant and Castle

Máté következő kiállítását a Várfok Project Room-ban tekinthetitek meg. A kiállítás szeptember 20. és október 19. között tart nyitva, kedd - szombat 11 és 18 óra között látogatható.

Gazdag Dóri