Miért éppen Ibiza, avagy hogyan éld túl a szigetet vega jógiként úgy, hogy nem szívsz fel egy csík kokaint sem és a Pacha Club-ot jó messzire elkerülöd - San Antonio 1.

Na, igen...kacarásztak, és viháncoltak is a barátok, ismerősök, mikor először említettem nekik, hogy idén nyáron hol tervezem a már-már hagyományos, rituális tengerbevonulásom. Mert azt muszáj. Anélkül azt érezném, hogy nem tudom, vagy csak nagyon nehezen továbbvinni az évemet. Egyébként is gyerekkorom óta úgy gondolom, hogy az év vége az márpedig augusztusban van, a kezdete meg szeptemberben. Nyilván az iskolás évek berögződése miatt is, de a nyomósabb ok: mert nyár végen van a születésnapom, amit korábban legszívesebben ugyan eltöröltem volna a föld színéről, de mára már szerencsére leginkább újjászületésnapnak hívok. Ráadásul idén kerek a szám. Harmincaska. Csak úgy, mint Betti barátnőmnek, akivel valamilyen varázslat folytán olyan 8-10 éve teljesen párhuzamos az életünk. Hosszú évek óta pontosan ugyan úgy haladunk egymás mellett akár magánéletről, akár munkáról van szó, mint ha ikrek lennénk, így mindig tökéletesen tudunk kapcsolódni egymáshoz, egy hangos szó, vagy vita nélkül. Idén biztos volt: együtt utazunk! Idén mindenki 30! 30 az új 20! Aztán hetek óta ment a fejemben Péterfy Bori egyik száma is: 

"fuss el, irány a tenger!
holnap nem megyek haza!
ez amit senki nem mer!
eltűnni nyomot se hagyva!"

Szóval ez egy remek alkalomnak tűnt arra, hogy újraindítsak valamit az életemben, és elengedjem a régi, lehúzó erőket, amiben a tenger a legcsodásabb segítő. 

Aztán mind emellett persze a kevésbé romantikus indok: hihetetlenül olcsó volt a repjegy. Ezzel szemben a szállás árak már kevésbé. Elkezdtünk hát szerveződni! Ugyan mind a ketten utaztunk már egyedül, és nem is szokott problémánk lenni, de most valahogy  MINDEN létező foglalást, utalást, vásárlást sikerült elszabnunk, így még egy nappal a repülés előtt sem tudtuk vajon lesz e biztosan hol aludnunk. Márpedig ez egy elég lényeges szempont, ha Ibizáról van szó. Nyilván rengeteg a hotel, de borzasztóan drága, és már egy évre előre lefoglalják. Jövő év augusztusára pl. már most kevés elfogadható árú/ideális elhelyezkedésű szállás van. Airbnb-s lakás is kevés, ami van, az is hamar kipörög, szóval kellemes/laza pánik hangulatban írogattunk, telefonálgattunk, úgy, hogy nyilván az utazás előtti héten volt a legtöbb melónk mind a kettőnknek. De mivel tudtuk, hogy nekünk OTT A HELYÜNK, éreztük, úgy is mindent megoldunk. Csodával határos módon mindent elintéztünk. Már együtt ültünk a reptéren és néztünk a lemenő napot, közben azon nevetgéltünk, hogy bő egy órával ez előtt én még tartottam egy jógaórát, és ment a "lazítsdelalábujjaid", most meg itt vagyunk és mindjárt repülünk Ibizára!

San Antonioba sikerült elfogadható hotelt találni, aminek először nagyon nem örültem, de aztán ahogy megmutatta az arcát a város, úgy kezdtem megkedvelni. Mindig van egy furcsa, idegen érzésem, ha megérkezek valahova, nyilván mindenkinek, de én különösen nehezen viselem, ha nem a saját rendszeremben vagyok. Itt ez duplán érezhető volt. Alapvetően nem vagyok egy tengerparti típus. Jobban érdekelnek a hegyek, utálom a meleget, és a homokot, és ezt csak évente egyszer függesztem fel. Mondtam is Bettinek, hogy én ezt a helyet azért még nagyon nem érzem. Fogalmam sem volt, hogy érezheti jól magát itt valaki.
Éjszaka 1 körül érkeztünk. Szombaton. Aludni kellene. Holnap pancsolni, várost nézni és enni akarunk. Lehetőleg reggeltől estig. Kell az erő. De persze egyikünk sem volt álmos. Viszont éhes annál inkább. Jó. Menjünk sétálni! Minden üres. Koszos. Csendes. Ez Ibiza? Hol az élet? A buli? Végképp nem értettem a helyet. Aztán pár sarokkal tovább sétáltunk, a part felé. Aha! Itt az élet! Hosszan végig egy partra lemenő utca telis tele emberekkel! De milyenekkel? Tejóég! Mint ha egy rio-i karneválon lennél. Londont is leginkább az emberek sokszínűsége miatt szeretem annyira, és ahogy megláttam itt is az ezerféle bőrszínt egyből kezdtem nagyon jól érezni magam. Folyamatosan jöttek szembe az alig öltözött testek. Mellek. Combok. Fenekek. Teljesen kifestve. Csillogott mindenki. Viszont valahogy még sem volt bántó a szemnek. Jó volt látni, hogy itt a nők teljesen szabadon, bátran viselik a testüket, még akkor is, ha koránt sem azzal a tökéletesnek álmodott-hazudott formákkal, állagokkal rendelkeznek, ami a médiából árad. És nem, nem árulták a testüket (volt köztük persze biztos olyan is), de nem ez volt a többség. Szimpla fiatal lányok-fiúk voltak (igen, ők is szépen kifestve), akik aztán reggel lemosták a tegnapi sminket magukról, és élték tovább a megszokott, hétköznapi életüket, pont úgy, ahogy az utcákat is másnap megtisztítják, és újra egy csendes kis tengerparti város lesz San Antonio-ból.

És tényleg csendes. Már-már unalmas napközben. Főleg, hogy egyszerűen napközben nem tudsz enni. Mi pedig szeretünk enni. Minőségi ételt. Betti imád mindent, ami a tengerből jön. Én meg nem eszek meg semmit, aminek szeme van, tehát a sarki gyrosos, pizzás egyikünknek sem opció. El is kezdtük nézegetni a Tripadvisor által legjobban pontozott helyeket a közelben, mikor is feltűnt, hogy itt szinte semmi nincs nyitva 4-5 előtt. A bazárosok oké, hogy bezárnak. Ezt értem. De hogy nem tudunk egy jót ebédelni, az meglepett. Oké. Akkor inkább homokozunk még kicsit. Aztán jött a 2. sokk. Rendben, kinyitottak az éttermek, amiket kinéztünk, de itt bizony foglalni kell, mert különben este sem eszel! Azért ezt is kimaxoltuk. Csodásat vacsoráztunk. 

Mehetünk turistáskodni a Cafe Del Mar-ba egy naplementére!

"Alakulunk, te baba, tudod, ilyen 

ez a hely,
a helyes dolgoktól boldog, de
unalmas leszel;
a naplemente az giccses, de
mindig gyönyörű,
s a gyönyörű valahogy kicsit
mindig szomorú." Elefánt: Bordahajtogató

Ahogy ott tűnik el a napkorong, ahogy ott nézi végig szinte feszülten, szavak nélkül, csak mosolyogva (meg persze fotózva, szelfizve) és tapsolja meg a tömeg ezt az egyszerű, minden napi természeti jelenséget, az valami csodálatos...Mágnesként vonzza a tekintet, és a szíveket is. Nem is nagyon tudsz mozdulni utána még jó ideig. Csak bámulsz bele a semmibe. Megérkezel. Kezded magad otthon érezni. Valahol máshol.